"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2015. május 22., péntek

Miért szeretjük az Édes Sárit?


Sári süteményboltjáról nem tudok elfogultság nélkül írni. Másfél éve, amióta megnyílt, része az életünknek, sőt a környék szinte minden, általam ismert családjának kedvence lett. Isteni sütemények, bájos lányok a pult mögött, gyereksarok, kedves skandináv tengerparti hangulat, minden együtt van egy igazán szerethető helyhez.


Naszádi Sári második kislánya születésekor nyitotta meg süteményboltját, az Édes Sárit. A pici babával és a nagyobbik gyerekkel kapcsolatos tennivalókat, egy költözést és egy süteménybolt megnyitását egyszerre intézni - Sári ebben semmi különlegeset nem talál, természetes bájával és szerénységével mesél minderről.


Az eredetileg vendéglátás-turizmus szakon végzett Sári mindig is imádott sütni, kezdetben barátoknak készített édességeket, elsőként a Módszertani Kabinet nevű kávézóba szállított.  A rendelések egyre csak szaporodtak, végül már lassan tarthatatlanná vált az otthoni sütés, úgyhogy Sári üzlethelyiség után nézett és meg is találta a csendes Kanizsai utcában az ideális helyet. Közben elvégzett egy cukrásziskolát is, hogy meglegyen a papírja, de az igazi tudást autodidakta módon, külföldi szakácskönyvekből, rengeteg munkával és utánajárással szerezte meg. A vállalkozást családi segítséggel indította el, a szomszédos óvodába járó gyerekek és szüleik hamar megkedvelték, így gyorsan híre ment a hangulatos kis sütiboltnak. Nem véletlenül.



Itt teljesen természetes, hogy csak nagyon jó minőségű és szezonális alapanyagok jöhetnek szóba, nem használnak margarint, vagy a sok cukrászdában népszerű előregyártott, fagyasztott alapanyagokat. Sári folyamatosan képzi magát, legutóbb egy Varlhona csokoládékurzuson járt, ahol megismerkedett a szőke csokoládéval, a Dulcey-val, a karamellizált fehércsoládéval, így időnként ilyen különlegességek is bekerülnek a repertoárba. Ami általában nem hiányozhat a pultból, az 6-7 féle sütemény és torta: az omlós croissant, a brownie, a csokidarabkás keksz, a Philadelphia sajttorta, a répatorta, a gyümölcsös piték. Az óvodások kedvencei a kakaóscsiga és a sütinyalóka, az enyém pedig a csokis-málnás és a csokis-körtés pite. Hozzájuk házi szörpök, Cofesa kávé és Kushmi teák közül válogathatunk.

A munkát általában reggel hatkor kezdik, a nem kevésbé bájos Vera és Anna újabban két gyakornoklánnyal felváltva, közben Sári, amikor tud, ügyeket intéz, beszerez vagy éppen gyerekeket visz bölcsődébe, óvodába.
Sári nagyobbik lányával


Március óta Sáriék vasárnaponként sajnos zárva tartanak – részben azért is, mert Sári több időt szeretne a gyerekeivel tölteni - , így akkor kénytelenek vagyunk a körtéri Addicted2Caffeine nevű kávézóba menni, ha esetleg Édes Sári-féle pitékre vágynánk. A süteményekből szállítanak még a szomszéd utcában található Családi Csemegébe, kekszeket, sütiket és pitéket a Tranzit Art Caféba, a Kelet Kávézóba, a Kiadó kocsmába, a Smúzba, a Boardgame Café-ba, a Montázs Café-ba, és legrégebb óta a Módszertani Kabinetbe.



Különleges tortákat készítenek, szinte bármilyen mintát vagy formát megvalósítanak, csokoládé-,  trüffel- vagy sajttortából, rozmaringos-narancsos kókuszos, mákos, sütötökös vagy diós-kávés tortából, de vannak laktóz- és gluténmentes, illetve vegán tortáik is. A Dobos tortáért nem rajongtam, egészen addig, amíg nem kóstoltam az Édes Sári-féle változatot…


Sári férje a nem kevésbé zseniális Nagy Viktor Oszkár, akit többek között az Apaföld című film,  a Hajónapló illetve a Hivatal című tévéfilmek rendezőjeként is ismerhettek. Két tündéri kislányukkal, a hatéves Olíviával és a másfél éves Veronikával a közelben élnek.




Sárinál nemcsak fantasztikus házi süteményeket ehettek, és jó kávét ihattok, hanem beszerezhetitek Vizsnyiczai Sári alkotásait is. Hajrá, Sárik!

Képek forrása: Édes Sári Facebook-oldala

2015. május 16., szombat

Étteremnap a finn nagykövetség kertjében - Soppa 2015



Biztosan hallottatok már a Restaurant day-ről: évente négy meghatározott napon bárki állíthat fel ideiglenes, úgynevezett pop-up éttermet, kávéházat, vagy bárt egy napra (hogy mit szól ehhez az ÁNTSZ, vagy hogy kellenek-e engedélyek hozzá, az más kérdés). Az Étteremnapok történetében eddig mintegy 17 400 egynapos étterem nyílt, 70.000 vendéglátóval kb. 2 millió vendéggel, 70 országban. De azt tudtátok, hogy ezt a játékos, világméretű kezdeményezést a finnek találták ki?

Nem véletlen, hogy a mai étteremnapon a budapesti finn nagykövetség kertjében, a Finnagorán is felállítottak egy pop-up éttermet, immár negyedik alkalommal, ami a Soppa névre hallgatott (a soppa finn szó, jelentése leves). Pontosan délben nyitottak ki a léggömbökkel díszített gyönyörű kovácsoltvas kapuk, amelyeken át izgatott, vidám emberek, gyerekek és kutyák, finnek és magyarok özönlöttek a kertbe, hogy a Gellért-hegy árnyas fái alatt a gyönyörű májusi napon gazdag krémes lazaclevest kanalazzanak, friss kenyérrel. A standot természetesen az ikonikus Marimekko mintás terítő borította, mi más.










A hagyományos karjalai pirog nekem gyerekkori emlékeket idézett, ugyanis Finnországban cserediákként iskolai háztartástan órán már készítettem ilyet. Ez a finnek nemzeti eledelének számít, nincs olyan rendezvény, amin ne szolgálnák fel. Ma nemcsak megkóstolhatta, hanem azt is végigkísérhette bárki, hogy készül ez a különleges finomság. Teljes kiőrlésű rozslisztből vízzel, sóval vékony kör alakúra nyújtják a tésztát, közepére rizskása vagy krumplipüré kerül, majd körben papucsformára igazítva a kör szélét a töltelékre nyomogatva kisütik. A tetejére tojásvajat tesznek, amihez keményre főtt és villával összetört tojást vajjal kevernek el.


Desszertnek édes erdei gyümölcsös pitét falatozhattak a vendégek, a kávét a Fekete csapata készítette. Volt bolhapiac, ahol a Muminos babafürdőruhától a kávéscsészéken át a finn enteriőrmagazinokig mindent lehetett kapni. Finn és magyar verseket olvastak fel az egybegyűlteknek, és csodás harmonikaszó kísérte az ebédet - Merja Ikkelä és Ilpo Tiihonen közreműködésével.


Finnországot idén a négy fogyatékkal élő punkzenész csapata, a Pertti Kurikan Nimipäivät képviseli a bécsi Eurovíziós fesztiválon, ezért a Finnagora a Soppa étterem bevételét a Magyarországon fogyatékkal élő, és autisztikus fiatalok művészi önkifejezésének ügyét (mese- és művészetterápia) felkaroló Mosoly Otthon Alapítvány számára ajánlotta fel.


Köszönjük a szervezést, a fantasztikus élményt és a jó ügy támogatását!



A képek forrása: Finnagora Facebook

2015. május 15., péntek

Új kedvenc Szentendrén: a Mjam étterem

Egyszerűen imádom Szentendrét. Van valami megmagyarázhatatlan varázsa, a békés kis utcák, a patak, a galériák, a Fő téren levő pici könyvesbolt, a görögkeleti templomok, az ikonosztázok, a folyópart és a kicsi, eldugott kávézók, éttermek.


 Egyik kedvenc környékem a Bükkös-patak partja, ahol mindig megnyugszom. Szeretem figyelni a halakat a csobogó vízben, belógatni a lábamat egy forró napon, és utána a fák alatt meginni egy kávét, vagy csípős juhsajtkrémet enni görög salátával, frissen grillezett pitával az Adria kávézó teraszán.
A másik kedvencem a templomdomb (mögötte a bordóra festett szerb ortodox székesegyházzal, ami egyszerűen annyira varázslatos, hogy minden alkalommal el kell, hogy menjek megnézni). A domb tövében, a Városház felőli oldalon nyílt meg kb másfél évvel ezelőtt a városka egyik legüdébb színfoltja, a karibi ízeket idevarázsoló  Mjam.



Nemrégiben alkalmam nyílt tesztelni, erről szóló írásomat a Dining Guide-on olvashatjátok. 

2015. április 23., csütörtök

Sári kis világa

Vizsnyiczai Sárit a játszótérről ismerem - úgy, mint Tanját (ez egy nagyon különleges játszótér...) - , ahová két tejfölszőke, bájos és rosszcsont óvodás kislányát hordja évek óta. 

Varázslatos gyerekkor

Sári az a fajta ember, aki nem tud meglenni alkotás nélkül. Kicsi gyerekkora óta rajzolgatott, faragott,  később agyagozott,  kavicsokat festett. A gyermekkor számára varázslatos volt, tele boldog pillanattal.
Nagy és összetartó családból származik, ahol kisbabától a 99 éves nagypapáig a mai napig mindenki aktívan tesz az élő kapcsolatért.
Sári a törökbálinti általános iskolába is járt, ahol Zsolnay-módszerrel tanult. Úgy emlékszik, aki ide járt, mind kivételesen kreatív és boldog ember lett.

Zenélés a barátokkal

Sári nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért Tátrai Vilmosnál és Berki Sándornál tanulhatott hegedülni. Az ELTE Trefort Ágoston zenekarába kamaszkorában került, csodálatos élmény volt számára a koncertturné Svédországban és Dániában. Innen csöppent a törökbálinti Sub Rosa együttesbe, amellyel középkori zenét játszottak, Sári fidulázott (középkori hegedű). Az egyetemi évek alatt a Bianco Fiore együttessel játszott késő reneszánsz és korabarokk zenét. Máig nagyon hiányzik neki a közös zenélés, de tudja, hogy csak várnia kell rá, és egyszer megvalósul.

Hollandiában Erasmussal, Texasban a gyerekekkel

Sári a Károli Gáspár Református Egyetem japán (pedagógus) és kommunikáció szakát is elvégezte, és sokat tett hozzá a személyiségéhez az is, hogy Hollandiában tanulhatott 4 hónapig Erasmus-ösztöndíjjal. Elsősorban az az érzés erősödött meg benne, hogy egyedül is mennyi mindenre képes.
Sári nagyon sok segítséget és támogatást kap a környezetétől, a barátnőitől, amiért nagyon hálás.
A legtöbb biztatást, elismerést és lendületet a férje nyújtja, aki vegyészmérnök, és nagyon pozitív, szépségre nyitott személyiség. Tíz éve ismerik egymást, és amikor 2012-ben a férje egyetemi munkát kapott Texasban, Huntsville-ben töltöttek fél évet, ami hatalmas élmény volt az egész családnak.

Rosszcsont kislányok a képeslapokon


Amíg a lányok picik voltak és jól érezték magukat a járókában is, textilállatokat, kitűzőket, ékszereket készített, amióta viszont nagyobbak, előtérbe került a rajzolás, mert ennek Sári szerint jóval gyorsabb eredménye van. Kedvencei, akik nagy hatással voltak rá: Réber László, Szyksznian Wanda, Jankovics Marcell, Beatrix Potter, Jess Quinn, F. Györffy Anna, Emmanuelle Houdart és Olivier Tallec rajzai, de legfontosabb ihletői a saját gyerekei: az első képeslapsorozat is a lányokról szól.









A japántanár szuperképességei




Sári egyébként  japánt tanít a törökbálinti Bálint Márton  Általános Iskola és Gimnáziumban (ahová maga is járt), idén áprilistól tért vissza több éves szülési szabadságot követően. Nagyon szereti a munkáját, ötödiktől tizenharmadik osztályosig tanítja a gyerekeket japánra.

Sári szuperképességei a nyitottság, a kreativitás és a hit, ami minden nehézségen átsegíti.



A képeslapok, színezők és matricák megvásárolhatók az Édes Sári süteményboltban a Kanizsai utcában, illetve Sári Etsy boltjában.  


A képek forrása: Facebook

2015. március 24., kedd

Az Év Étterme díjátadó gála 2015


Amikor öt évvel ezelőtt írni kezdtem a Dining Guide számára, egyrészt azzal a céllal tettem, hogy minél szélesebb körben ismertté és népszerűvé váljanak azok az izgalmas helyek, éttermek, termelői piacok, amelyeket utazásaim során megismertem Egertől Lesencetomajig, Bécstől Koppenhágáig, másrészt hogy ötleteket adhassak egy-egy utazás megtervezéséhez és nem utolsósorban megoszthassam az élményeimet. Időközben belekóstolhattam az étteremtesztelés komolyabb, szakmai részébe is, és Magyarország legjobb éttermeiről írhattam. Második kislányom születése után hosszabb szünetet tartottam az írásban és nemrég tértem vissza az éttermek világába.

Tegnap este a Dining Guide szerzőjeként részt vehettem az év legrangosabb gourmet gáláján, a Hennessy-Dining Guide Év Étterme Díj kiosztóján. Nekem mindig nagy élmény egy ilyen nagyszabású esemény részesének lenni, és személyesen is találkozni a legtehetségesebb séfekkel, valamint azokkal a zseniálisan kreatív emberekkel, akik a magyar gasztronómiát alakítják. Nem utolsósorban pedig fantasztikus élmény megkóstolni azokat az ínyencfalatokat, amelyek erre az alkalomra készülnek. Az idei menü a rendezvénynek otthont adó Larus étterem séfjének, Várvizi Péternek a munkáját dicsérte, akivel itt volt alkalmam személyesen is találkozni.


Az Év Étterme a ZONA

 Idén a már Michelin-csillagos magyar éttermek - a Costes, az Onyx, a Borkonyha és a Tanti - külön kategóriaként, követendő példaként álltak a többiek előtt, őket nem díjazta külön a zsűri (sőt a Tanti nem is állt a színpadon, annak ellenére, hogy néhány napja kapták meg a rangos nemzetközi elismerést - Jókuti "Világevő" András épp ott vacsorázott, miközben a szakma a szomszédos Larusban ünnepelt).
Magyarország legjobb étterme idén a Baldaszti-csoporthoz tartozó Dunaparti ZONA lett, az excentrikus Huszár Krisztián séf vezetésével, aki egy serpenyőt is kapott a díj mellé. A legjobb 10 étteremben mindössze egy vidéki található, a székesfehérvári 67 étterem, a többiek az Alabárdos, az Arany Kaviár, a Baltazár, a Csalogány 26, a Laci!Konyha!, a MÁK, az Olimpia, a Salon és természetesen a fődíjat elhozó ZONA.




Legjobb Street Food étterem: Funky Pho

Idén először díjat kapott a legjobb klasszikus  utcai ételeket kínáló (vagyik street food) hely is. Az Év Street Food éttereme a pho-lázat meglovagoló ex-Dining Guide szerző Szabolcs-Gyuris Éva és férje, Szabolcs András étterme, a vicces Funky Pho lett. Erre a listára került még A Séf utcája, a Bors GasztroBár, a Gyradiko, a Komachi, a Padron, a Pesti Burger és Bár, a Pista bá', a Pizza Me és a Zing.




A Street Food díjakat Havas Dórától és Fördős Zétől, a Street Kitchen gasztrobloggereitől vehették át a díjazottak.



Az év ifjú séftehetségének kijáró díjat ketten is kiérdemelték, Nagy Szabolcs és Giczi Andor, akik a Fricska Gasztropub csapatát erősítik. A legprogresszívebb konyha pedig az Ádám Csaba vezette Olimpia lett.

Az Év Gasztronómiai Teljesítménye és Az Év Termelői

A Bocuse d'Or versenyen idén Molnár Gábor és csapata (Pohner Ádám, Vomberg Frigyes, Hamvas Zoltán) a 13. helyen végzett, így ők kapták az Év  Gasztronómiai teljesítménye elismerést. A Magyar Konyha szerkesztősége által odaítélt Az Év Termelője Díját Dr. Lévai Anikó, a gasztronómiai magazin szerkesztőbizottságának elnöke és Vinkó József, a lap főszerkesztője nyújtotta át Baumgartner Zsoltnak (mangalicasonka), Csóll Péternek (Stühmer Csokoládé) és Szomor Dezsőnek (szürkemarha-szalámi).

Pezsgő és osztriga

Életemben először tegnap este mertem megkóstolni a francia osztrigát (utoljára a párizsi Montmartre tetején rendezett termelői piacon volt rá lehetőségem, a Sacré Coeur tövében, de akkor nem volt hozzá bátorságom)... az az igazság, hogy többen is tegnap este veszítettük el az osztriga-szüzességünket, méghozzá a Vörös Homár pultjánál. Biztos, hogy kellett hozzá némi pezsgő is (Brut Imperial...), amit a szomszédos Moët & Chandon standon kínáltak a csinos hostesslányok... 

Az osztrigát a Konyhafőnök című műsorból ismert Lukács Péter (aki amellett, hogy a Vörös Homár üzletvezetője, a Műkedvelő Hedonista blog szerzője is) alig győzte felbontani, megpucolni, annyian akarták megkóstolni. Rendkívül türelmesen magyarázta el mindenkinek (én már a műsorban is csodáltam a higgadtságát), hogyan kell a fejet hátrahajtva egy húzásra el fogyasztani a még élő állatot... gyönyörű látvány volt a jégágyon tárolt sok osztrigahéj, a citrom és a hozzá kínált málnaecetes-hagymás marinád, bár nekem egy kicsit bizarr élmény maradt az élő állat lenyelése, és annak ellenére, hogy imádom a tengeri finomságokat, még hosszú ideig az volt az érzésem, hogy tengerszagot árasztok... (bár az MTI-s lány szerint nem).





Sós nyalókák és hideg falatok

A vendégváró falatok között voltak sós nyalókák is: csirkemell citromlekvárral vékony tésztalapban, valamint garnéla cérnametéltbe csavarva, szintén olajban kisütve.

Ropogós bortésztát is lehetett kóstolni (ez gondolom, olyan, mint a sörtészta, csak borral készül) kecskesajttal, sült paprikával és capribogyóval.

Felszolgáltak még apró rozskenyéren kapros-uborkás falatokat, illetve füstölt pisztrángot gyömbéres paradicsomlekvárral.

Volt spárga eperrel-lime-olajjal, kis pohárban lencsesaláta pirítóssal, homársaláta narancsos sárgarépahabbal és petrezselyemkrémen tálalt zöldsaláta mentás uborkafagylalttal.


Halak, rákok

Az este abszolút kedvencei nálam a halak és a rákok voltak, egy tányéron a következőket lehetett megkóstolni: garnélarák, kávés olívakrémmel, tőkehal sárgarépás miso szósszal, fekete szezámmaggal és vajban pirított burgonyával, konfitált gyömbérrel, valamint vadlazac feketeribizli-vinaigrette-tel és hónapos retekkel. Ez annyira zseniális volt (kint az utcán grillezték a füst miatt, és bent tálalták), hogy kétszeri is sorban álltam érte...



A kacsamáj-sarokban sült kacsamáj 100% almatortával, kacsamáj-bonbonok (céklazselébe illetve pörkölt mogyoróba mártva), valamint fűszeres kalácson tálalt kacsamáj terrine vaníliás narancslekvárral kínálták magukat... sajnos én nem eszem húst, úgyhogy legfeljebb a látvánnyal és az illattal tudtam betelni.

Ugyanígy kihagytam a húsos pult kínálatát is: a sült nyúlgerincet camembertkrémmel és brokkolival, a malaccsászárt szójás uborka- és spenótsalátával és a BBQ magyar tarka hátszínt sült burgonyával - de volt bőven, aki örömmel elfogyasztotta őket.

A streetfood sarokban bambuszban főtt kínai gőzgombócot lehetett kóstolni, a sajtos sarokban pedig nemzetközi sajtválogatást (Ramandolo, Comté, Brie, Morbier, Tomme de savois, St-Maure de Tourin...) valamint hazai sajtokat (parenyicát, ordát Biatorbágyról), és babérleveles nyúlhúsos rillettet répás salátával.




Desszertek


Ez volt a legdurvább: volt málnacapuccino vaníliás fehércsokoládéval, narancsos Valrhona csokoládétorta, Opera szelet, valamint  elképesztő téli fagyik ( na nem olyanok, mint a fűrészporszerű bolti verzió): mogyorópraliné krémes, outucan étcsokoládés, feketeribizlis-fehércsokoládés, gesztenyekrémes. Ha még nem lett volna elég, volt egy külön fánkospult csörögefánkkal és tucatnyi lekvárral.


Összességében egy nagyon klassz este volt, és hálás vagyok, hogy a részese lehettem.


2015. március 15., vasárnap

Tatjana - bájos gyerekruhák, mackók és erdei tündérek


Tatjanát a játszótérről ismerem, ahová két kisfiával jár. Mindig különleges, színes, finom ízléssel összeválogatott ruhákat hord, gyermekei vidám mintás pamutruháit is saját maga varrja. A magyar nyelvet rendkívüli elszántsággal tanulja, és szabadidejében gyerekruhákat tervez, ékszereket, táskákat, puha állatfigurákat, gyönyörű grafikákat, akvarelleket készít.

Orosz hercegnők, öltöztetős babák

Teljes neve Tatjana Mukhametzyanova. Egy orosz kisvárosban, Polivszkojban született, orosz szülők gyermeke (apai ágon tatár származású). Már gyerekkorában imádott rajzolgatni, festeni. Először öt évvel idősebb nővérét, Olgát utánozva kezdett lányokat, főleg hercegnőket, öltöztetős babákat rajzolni, később rajziskolába is járt, végül a jekatyerinburgi egyetemre jelentkezett, ahol divattervezőnek tanult.

Szentpétervár, szerelem

Tatjana diplomával a zsebében Szentpétervárra ment dolgozni. Itt egy hídon sétálgatva találkozott Péterrel, a magyar cserediákkal, akivel egymásba szerettek. Ezután követte párját Magyarországra, ahol már 8 éve élnek együtt. Férjével két kisfiút nevelnek, a kétéves Misát és a 8 hónapos Ivánt.

Vidám gyerekruhák, kisautók, zsiráfok, lovak

Tatjana kreatív energiái és divattervezői ambíciói gyermekei születésével nem tűntek el, sőt újabban saját tervezésű, vidám mintás, pamut gyerekruhákat készít: nadrágokat, pólókat, sapkákat, pizsamát a bölcsődés-óvodás korosztály számára (de a nyolcéves lányom is az általa varrt lovacskás sapkában jár). Létrehozta a Muhalovka Kids márkát, majd az Amma babaruha-projektet. Előbbi a saját vezetéknevéből származik, utóbbi pedig onnan, hogy kétéves kisfia így nevezi az almát.


"A ruhának bájosnak kell lennie, másképp nem is lehet!!!"






Mackók, elefántok, nyulak


Tanja keze alatt  a pamutanyagok, gombok és cérnák, régi kulcsok táskává, ékszerré, kitűzővé, puha állatfigurákká válnak.


"Minden összekavarodott: kezek, lábak. Anyagok, festékek, cérnák, fantáziák. Gondolkodom, rajzolok, varrok és megszületnek a különböző állatfigurák."


Tündérek, hercegnők


Az orosz hercegnők, erdei tündérek, organikus formák, hosszú hullámos hajú lányok is visszatértek Tatjana életébe, csodás grafikák és pasztellszínű akvarellek formájában. Utóbbiakból a hangulatos ferencvárosi Gomb kávézóban nyílt kiállítása 2015 januárjában.





Személyes kedvencem a fekete-fehér erdei tündéres sorozat, ami lakásdekorációként vagy mesekönyv-illusztrációként is megállná a helyét.









A képek forrása: Muhalovka facebook, 

Instagram: @mukhametzyanova_