"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2016. október 28., péntek

Zarándoklatok és rózsaszín flamingók földje - Camargue

Hihetetlen szépségű vidéken jártam a francia tengerparton: fehér lovak, fekete bikák és rózsaszín flamingók hazájában, a Rhône folyó deltájánál található Camargue-ban. Saintes-Maries-de-la-Mer (ősi provanszi, occitane nyelven Lei Santei Marias de la Marvárosában éppen ekkor ért véget az októberi zarándoklat, amelynek során ünneplőbe öltözött helyiek és messziről jött zarándokok keresik fel a templomot, vesznek részt a szertartáson és a tenger rituális megáldásán.






Camargue szent földjén, Provence tengerpartján történt ugyanis a legenda szerint, hogy megérkezett Európába Jézus feltámadásának, a húsvét ünnepének örömhíre.

A templomban évente háromszor tartanak zarándoklatot: májusban, októberben és decemberben. A májusi, ünnepélyes Grand Pélérinage idején több ezer cigány keresi fel a városkát és ünnepli annak a szolgálólánynak az emlékét, aki a legenda szerint Egyiptomból, az európai gitane népcsoport feltételezett szülőföldjéről érkezett ide.  Sára ugyanis Mária Magdolnát, Mártát, Máriát, Kleofás feleségét és Mária Salomét, Jézus tanítványait kísérte a tengeren 40 körül, amikor kiűzték őket Júdeából. Csónakjuk a csodával határos módon sodródott partra Provence partjainál, és róluk nevezték el a települést. 






Bár Sárát soha nem avatták szentté, a cigányok mégis védőszentjükként tekintenek rá. Szobrát a Notre Dame de la Mer templom alsó részében őrzik.









A városkát már a 4. században említi a római térképész, Rufus Festus Avenius, méghozzá Ra néven, ami csónakot jelent. Később, a 6. században az Arles-i püspökség templomot épített a városban és a halászok által kedvelt Szent Máriának nevezte el. A helyet Csónakos Miasszonyunk (Notre Dame de Ratis) után nevezik el, utalva a három Máriára, akik csónakon érkeztek ide. A nevet később Notre-Dame-de-la-Mer-re változtatják.

A jelenlegi templom a 9. és a 12. század között épült, és erődítményként, valamint menedékként is funkcionált - nem csoda, hogy 10 kilométerről is látszik. Van benne egy édesvizű forrás, amelynek nagy hasznát vették a viking és a szaracén támadások idején. A 15. században "felfedezték" a Máriák ereklyéit, a csónakot, amellyel állítólag ide érkeztek.

1720-ban a várost pestisjárvány sújtotta. 1838-ban elnevezték Saintes-Maries-de-la-Mer-nek, a három Mária után, és innentől kezdődött a zarándoklatok ideje a szent földre.

A 20. század elején a város irodalmi és művészeti központtá vált. Hemingwaytől Picassóig sok művész látogatott el a varázslatos kisugárzású helyre, sőt több filmet is forgattak itt.

A század második felétől a lakosság száma növekedett, már nem csak halászok és földművesek élnek itt, hiszen népszerűvé vált a nyaralók és a nyugdíjasok körében is.

A város tengerpartján és kikötőjében is érdemes körülnézni. A házak fehérek, élénk világoskék spalettákkal, korlátokkal. Igazi elvarázsolt, déli, nyaralós hangulata van.






A francia városok elmaradhatatlan kellékét, a körhintát itt flamingók és bikák díszítik. Az egész sokkal vadabb és szürreálisabb, mint például egy Avignon-i körhinta, amin volt szerencsém menni egy kört... ilyenkor ősszel pedig kicsit szomorú látvány is a vidámpark a szeles, esőáztatta kikötőben.





A dél-francia városok arénája bikaviadalok helyszíne, sőt egyben könyvtár is...





A városka nemcsak a cigány vallási ünnepekről és bikaviadaljairól, hanem homokos partjáról és vízi sportjairól is híres. Szeles időben például tele van a part kite-szörfösökkel.




 A lapos, vad és mocsaras tájon fehér lovak és fekete bikák legelésznek, de hihetetlenül gazdag a madárvilága is, elsősorban vízimadarakat és lehet itt megfigyelni. Óriási szerencsénk volt, mert még október végén is láttunk errefelé rózsaszín flamingókat az útról.

A lovakkal, melyek az őslovak egyenesági leszármazottai,  az európai cowboyok, a gardian-ok foglalkoznak. A csikók szőre csak 4 és 7 éves koruk között válik fehérré. A camargue-i bikák részt vesznek a bikaviadalokban is, amelyeket a helyi arénákban tartanak, és amelyek már szerencsére nem vérre mennek.

A hely varázslatos hangulata több művészt is megihletett: Vincent Van Goghtól Tori Amosig. Amos  írt egy dalt, amit a város inspirált, és ami  Beekeeper albumon jelent meg.





Egészen lenyűgözött ez a vidék és nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam ide.




2016. október 20., csütörtök

A csillagok bűvöletében - Farkas Anna tervezőgrafikus

Farkas Anna hihetetlenül tehetséges és elképesztően kreatív ember, aki szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. Annával a nagymamája, F. Györffy Anna grafikusművész, gyerekkönyvillusztrátor életműkiállítása kapcsán ismerkedtem meg, amelynek arculatáért és katalógustervéért felelt. Grafikai munkáival már korábban is találkoztam és ismeretlenül is lenyűgöztek finomságukkal és eleganciájukkal. Emlékszem, mennyire boldog voltam, amikor megláttam a villamosról egy plakáton a Zeneakadémia új arculatát, a szépséges kör alakú logót, amiktől még a megálló is szebb lett.  Amikor kaptam tőle ajándékba egy elképesztően különleges holdciklusnaptárat, és jobban megvizsgáltam, azonnal elhatároztam, hogy Annát is szeretném bemutatni nektek a blogon.



Pöttyös Panni öröksége
Anna egy nagyon jó szellemiségű budai családban nevelkedett, ahol minden támogatást megkapott ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, sikeres ember legyen. Pályaválasztására egyértelműen nagy hatással volt nagymamája, F. Györffy Anna grafikusművész, akinek Pöttyös Pannit, Mosó Masát és barátaikat is köszönhetjük, és akivel még a keresztnevük is azonos. Mivel már a szentendrei nagyszülői házban látta, mit jelent pontosan grafikusnak lenni és az ezirányú tehetsége is korán megmutatkozott, egyértelmű volt számára, hogy később a Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika szakára jelentkezik.

Szakmai sikerek
Farkas Anna számtalan csodás arculat- és kiadványterve közül kiemelkedik a már említett Zeneakadémia illetve a Magvető Kiadó számára készült arculat, a Szabó Magda-sorozat a Móra Kiadónál vagy a 2017-es Magvető Könyvnotesz (amiket gyorsan fel is tettem a kívánságlistámra...). Kifejezetten vonzódik a körkompozícióhoz és legjobb munkáiban is gyakran visszaköszön ez a motívum.






Anna kiemelkedően sikeres tervezőgrafikus, gyakorlatilag minden szakmai díjat megnyert, amit egy magyar grafikus megnyerhet, a Magyar Formatervezési Díjtól a Ferenczy Noémi-díjon át a German Design Award Nominee-ig, többszörös Red Dot Winner és Award of Excellence díjas művész. Fontosak számára az elismerések és a visszajelzések, mind a szakmától, mind a közönségtől, barátoktól, mivel szabadúszóként dolgozik. Anna 10 éve részt vett a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT) megalapításában is, valamint tagja a MKISZ-nek és  a MAOE-nek is. Az elmúlt 20 évben több tucat kiállításon vett részt munkáival.






A Nap, a Hold és a csillagok bűvöletében
Annát a Hold és a csillagok egész kisgyerekkora óta lenyűgözték. Meghatározó élménye volt, amikor gyerekkorában éjjel kiment a kertbe, mert nem tudott aludni, a tücskök ciripeltek, ő pedig csak nézte a csillagokat és hagyta magát elvarázsolni. Mivel most a Budai Vár keleti oldalán lakik, és a nyugati oldalán, a Vérmezőn dolgozik, szinte minden nap láthatja a napfelkeltét és a naplementét is, ami különleges boldogsággal tölti el.

Anaptár
Két fontos munkája is a csillagászathoz kapcsolódik. Az egyik az Anaptár, ami egy különleges nap- és holdciklusnaptár, amely az adott naptári évben órára lebontva mutatja a nap- és holdciklusokat egy adott városban.




Anna még egészen fiatal korában végzett egy közvélemény-kutatást a környezetében, hogy megtudja, az emberek hogyan látják az időt, milyen módon vizualizálják az évet. Ekkor rájött, hogy az emberek többsége lineárisan látja azt, ő viszont ciklikusan, körként éli meg. Az is nagyon érdekelte, hogy miért látjuk más magasságban és más méretűnek a Holdat, ebből eleinte saját maga számára, kedvtelésből kutatta ennek művészettörténeti előzményeit - Duc de Berry hóráskönyvének kódexábrázolásában levő körnaptártól Battista Agnese csillagászati metszetein át a dél-afrikai Clip Clop körnaptáráig - és szerkesztette meg az első naptárját 2009-ben, amely egy hihetetlenül aprólékos munka, ráadásul minden egyes városra más adatok kellenek hozzá. Először a WAMP-on jelent meg vele, ahol sok embernek tetszett, sőt külföldön is akadtak megrendelései. Jelenleg 11 változata létezik az Anaptárnak: New York, Chicago, Los Angeles, München, Bécs, Koppenhága, Stockholm, London, Budapest, Párizs és Tokió városaira vonatkozva.

Égbolt-lámpa és R2D2 fejmérete
Anna másik nagy projektje a Starry Light lámpacsalád, amelynek első verzióját 2011-ben egyjótékonysági árverésre - a Möbelkunst és a Design Hét Budapest felkérésére - alkotta meg, ahol egy ipari lámpabúra dekorálására kérték fel más grafikusokkal együtt. Annának egyből beugrott a csillagos ég kivetítésének ötlete a mennyezetre, a csillagok a fém burába fúrt lyukak, melyeken keresztül a lámpa a mennyezetre és a falakra vetíti az éjszakai égboltot (pontosabban az északi félgömb téli napfordulójának csillagállását). 



A váratlanul nagy érdeklődés miatt a lámpát Batisz Miklós segítségével további másfél év alatt fejlesztették tökélyre egy valódi termék formájában. Miután ugyanis rájöttek, hogy a hagyományos fényforrások valójában nem pontok, hanem egy izzószál vagy macskaköröm képében vetítik ki a lyukakon keresztül a fényt, Miklós egy speciális pontfényforrást is tervezett, amelynek segítségével a lámpa precízen vetíti ki az égboltot. Ide kattintva ezt videón is láthatjátok.

A lámpabúra átmérője egyébként éppen a Csillagok Háborújából ismert R2D2 fejének méretével egyezik meg, és jelenleg fekete, arany, matt és fényes fehér, valamint violalila színekben kapható. Anna a lámpához természetesen külön arculatot és csomagolást is tervezett.


Inspirációk a természetből
Szabadidejében biciklizik vagy tengerparti városokba utazik és búvárkodik, vagy csak bóklászik a városban. Emellett imádja az izgalmas vagy a romantikus filmeket, amik kikapcsolják a pörgésből. Anna érzékeny ember, foglalkoztatja a környezetvédelem, a diplomamunkájának témája is a környezetszennyezés volt. Gyakran inspirálják a nemzetközi trendek, elsősorban a japán és az amerikai kollegái illetve a természeti formák, utazások.

Tervek
Anna jelenleg a Képzőművészeti Egyetem doktori iskoláját végzi, ahol a kutatási területe az adatvizualizáció, a körnaptár ábrázolása. Szeretné a tervezőgrafikát mint szakmát ismertebbé tenni, és megmutatni, hogy lehet azt a legmagasabb szinten, komolyan és professzionálisan űzni.

Képek forrása: anagraphic.hu


2016. október 13., csütörtök

Vár a Parti Medve Szentendrén!

Szuper hírek! Szentendrén, éppen az egyik kedvenc éttermemtől pár lépésnyire,  a Városház téren nyitja meg kapuit a Parti Medve könyvesbolt.

Múlt pénteken az Olvasás Éjszakáján nyitottak lámpáskészítéssel és kincskereséssel, szuper gyerekprogramokkal, többek között Papírszínház-meséléssel. A könyvesboltban nemcsak minőségi kortárs gyerekkönyveket, hanem dizájntárgyakat - például Szegedi Katalin medáljait, Schall Eszter és Manka ékszereket, könyvjelzőket - és Papírszínház-meséket is lehet majd kapni, sőt foglalkozások is lesznek: Módfelett Okos Mackó olvasós délután és Módfelett Ihletett Mackó írós délután kisiskolásoknak, Kerekítő foglalkozás piciknek, Papírszínház óvodásoknak és kisiskolásoknak, Medvefióka mondókázás a legkisebbeknek, Tarka Medve kreatív foglalkozás, teadélután nemcsak pedagógusoknak kortárs irodalomról, Pizsiparti és 100xszép én foglalkozások.

Most azonban a hivatalos, ünnepélyes megnyitóra is meghívást kaptam, amit holnap tartanak!


A Cerkabella Kiadó 10. születésnapjára időzített megnyitón, október 14-én este 6-tól lesznek köszöntő beszédek, sőt a Parti Medve képkiállítást is meg lehet nézni, amelyen Paulovkin Boglárka illusztrátor mond laudációt.

7-től állófogadással várnak és közben szupertehetséges magyar gyerekkönyv-illusztrátorokkal - Rofusz Kingával, Szalma Edittel, Takács Marival, Kun Fruzsinával és Szegedi Katával - lehet szebbnél szebb könyveket dedikáltatni. Végül lesz zene és tánc is. Gyertek!

2016. október 10., hétfő

Nyerd meg a Lenka című könyvet!

Eheti játékunkon Szegedi Katalin Lenka című mesekönyvét nyerhetitek meg, amely a Csimota Könyvkiadónál jelent meg, és a barátságról, az elfogadásról szól. Az alkotóról, Szegedi Katalinról a blogon is írtam.

A játékban való részvétel feltétele, hogy legyetek az Aranynapok, a Katalin Szegedi Club és a Csimota Könyvkiadó kedvelői, és írjátok meg hozzászólásban a kép alá egy barátotok nevét! Be is taggelhetitek, ha van kedvetek :) Sorsolás: 10. 18-án!

2016. október 3., hétfő

Heit Zsófi, Dr. Maszat bohócdoktor

Zsófit a játszótérről ismerem, egy rendkívül helyes, mindig vidám, energikus nő, ráadásul két tündéri kisgyerek, az óvodás Samu és a bölcsődés Sári anyukája.
Nemrégiben ment feleségül gyerekei apjához, Tamáshoz és éppen most jött haza a nászútjukról Portugáliából. A Tranzit Art Caféban ültünk le kávézni és beszélgetni.

Színes gyerekkor, utazások a családdal
Zsófi egy rendkívül nyitott, támogató családban nőtt fel Újbudán, bölcsész szülők gyerekeként, nővérével, Orsival. Gyerekkorában sok mindent kipróbálhatott, a néptánctól a tornán át a hegedűig, négy évig a Balettintézetbe is járt, amit magas termete miatt hagyott ott. A szüleivel beutazták fél Európát, Spanyolországtól Olaszországon át Franciaországig.

Művészeti iskolák, színészet
Zsófi kisiskolás korában szorgalmas, jó tanuló volt, kamaszkorában azonban jobban érdekelték a művészfilmek, mint a tanulás, így nyolc különböző iskolában is megfordult, végül a Novus Művészeti Iskolában érezte a legjobban magát. A Keleti István Művészeti Iskolába járt, amikor egy szerelem miatt Bécsbe költözött. 21 évesen érettségizett és a Nyugat-Magyarországi Egyetem festő szakára jelentkezett, ahol az édesapja és a nővére is végeztek korábban. Zsófinak azonban hiányzott a budapesti pezsgő kulturális élet és nem sokáig bírta Szombathelyen...
Az öntörvényű lány korán megismerkedett a színészettel, a Gutenberg Művelődési Otthon drámastúdiójában, valamint a zalaszentgróti Ascher-táborokban, és a Lukáts Andor alapította  Sanyi és Aranka színházban is játszott. Leginkább az alternatív színház vonzotta, meghatározó élményei a Wojczek és a Balta a fejbe című darabok voltak kamaszkorában.

Családalapítás
Zsófi nagyon családcentrikus, imádja a gyerekeket, pici kora óta az volt az álma, hogy gyerekotthont hoz létre, vagy valamilyen formában gondját viseli a szülők nélkül nevelkedő, valamiben hiányt szenvedő gyerekeknek. Pozitív energiáját és jókedvét magától értetődő természetességgel adja tovább gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Tomit, a férjét - aki zenész, operatőr - is lehengerlő vidámságával vette le a lábáról. Zsófi és Tomi kamaszkoruk óta ismerik egymást, de csak 6 éve alkotnak egy párt, azóta viszont két gyerekük is született: Samu és Sári.

Nevetésterápia Doktor Maszattal
Zsófi a gyerekek nevelése mellett mesekönyvet is illusztrált és több szakképesítést is megszerzett (így lett pedagógiai asszisztens és kisgyermekgondozó). Néhány hónapja azonban rátalált a számára megfelelő feladatra, és bohócdoktorként kamatoztatja drámai érzékét, bűvésztehetségét, humorát és a gyerekek iránti rajongását. Doktor Maszat a Heim Pál Gyermekkórházban és a II. számú Tűzoltó utcai Gyermekklinikán heti kétszer is vizitel a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdokijaként.

A bohócdoktorkodás ötlete az amerikai Hunter Campbell Adams-től - ismertebb nevén Patch Adams-től - származik, aki orvosként az 1970-es évek eleje óta alkalmazza a bohócruhás felvidító terápiát. (Életéből film is készült Robin Williams főszereplésével.) Ma már az egész világon dolgoznak bohócdoktorok Patch Adams szellemében, Ausztráliától Nagy-Britannián át Japánig és Namíbiáig.

 A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdoktorai a sajátos feladatra hónapokon át készülnek improvizációs és helyzetgyakorlatokkal, pantomim- és beszédtechnika-órákkal, és miután megkezdték működésüket a gyerekkórházakban, minden hónapban két napos tréningen vesznek részt. Ekkor van lehetőség tapasztalatcserére, művészi eszköztáruk bővítésére, a vizitek közben adódott esetleges problémák megbeszélésére. A bohócdokiknak ráadásul ismerniük kell a kórházak, intézmények higiéniai és más szabályait, képezniük kell magukat a különböző betegségek kórlefolyását és gyógymódjait illetően, bővíteniük kell pszichológiai ismereteiket.

A nevetés tudományosan bizonyított módon segíti a betegek felépülését, a betegség és a kórházban tartózkodás kiváltotta feszültség oldását, valamint stimulálja az immunrendszert is. Sok szerrel szemben a nevetés esetében azonnal megfigyelhető a pozitív hatás, a keringés felpörög, a légzés gyorsul, az anyagcsere felgyorsul, az izmok jobban dolgoznak. A jókedv hatására megnő az endorfinszint, csökken a fájdalom és a feszültség.

Támogatás a Bohócdokiknak
Szuper hír, hogy a bohócdokik a múlt héten, éppen vezetőjük, Lala születésnapján értesültek róla, hogy elnyerték az Új Európa Alapítvány támogatását, ami komoly elismerés számukra.
Te is támogathatod adományoddal a munkájukat és a nevetésterápiát. Ilyen egyszerű:
- 250 Ft-tal támogatod, ha felhívod a 13600 vonalat és a 34-es melléket, vagy elküldöd sms-ben a 34-es kódot a 13600-as telefonszámra;
- adód 1 százalékával vagy átutalással. Itt minden fontos információt megtalálsz!

Nemcsak Zsófi ad a gyerekeknek, hanem ő is gazdagodik ettől a munkától. Neki a bohócdoktorság új látásmódot, célokat és önbizalmat ad, valamint a hétköznapok is új megvilágításba kerülnek a kórházban átélt élmények hatására. Gyerekei és férje büszkék rá és mindenben támogatják.

Hajrá, Zsófi, hajrá, bohócdokik!