A templomban évente háromszor tartanak zarándoklatot: májusban, októberben és decemberben. A májusi, ünnepélyes Grand Pélérinage idején több ezer cigány keresi fel a városkát és ünnepli annak a szolgálólánynak az emlékét, aki a legenda szerint Egyiptomból, az európai gitane népcsoport feltételezett szülőföldjéről érkezett ide. Sára ugyanis Mária Magdolnát, Mártát, Máriát, Kleofás feleségét és Mária Salomét, Jézus tanítványait kísérte a tengeren 40 körül, amikor kiűzték őket Júdeából. Csónakjuk a csodával határos módon sodródott partra Provence partjainál, és róluk nevezték el a települést.
Bár Sárát soha nem avatták szentté, a cigányok mégis védőszentjükként tekintenek rá. Szobrát a Notre Dame de la Mer templom alsó részében őrzik.
A városkát már a 4. században említi a római térképész, Rufus Festus Avenius, méghozzá Ra néven, ami csónakot jelent. Később, a 6. században az Arles-i püspökség templomot épített a városban és a halászok által kedvelt Szent Máriának nevezte el. A helyet Csónakos Miasszonyunk (Notre Dame de Ratis) után nevezik el, utalva a három Máriára, akik csónakon érkeztek ide. A nevet később Notre-Dame-de-la-Mer-re változtatják.
A jelenlegi templom a 9. és a 12. század között épült, és erődítményként, valamint menedékként is funkcionált - nem csoda, hogy 10 kilométerről is látszik. Van benne egy édesvizű forrás, amelynek nagy hasznát vették a viking és a szaracén támadások idején. A 15. században "felfedezték" a Máriák ereklyéit, a csónakot, amellyel állítólag ide érkeztek.
1720-ban a várost pestisjárvány sújtotta. 1838-ban elnevezték Saintes-Maries-de-la-Mer-nek, a három Mária után, és innentől kezdődött a zarándoklatok ideje a szent földre.
A 20. század elején a város irodalmi és művészeti központtá vált. Hemingwaytől Picassóig sok művész látogatott el a varázslatos kisugárzású helyre, sőt több filmet is forgattak itt.
A század második felétől a lakosság száma növekedett, már nem csak halászok és földművesek élnek itt, hiszen népszerűvé vált a nyaralók és a nyugdíjasok körében is.
A város tengerpartján és kikötőjében is érdemes körülnézni. A házak fehérek, élénk világoskék spalettákkal, korlátokkal. Igazi elvarázsolt, déli, nyaralós hangulata van.
A francia városok elmaradhatatlan kellékét, a körhintát itt flamingók és bikák díszítik. Az egész sokkal vadabb és szürreálisabb, mint például egy Avignon-i körhinta, amin volt szerencsém menni egy kört... ilyenkor ősszel pedig kicsit szomorú látvány is a vidámpark a szeles, esőáztatta kikötőben.
A dél-francia városok arénája bikaviadalok helyszíne, sőt egyben könyvtár is...
A városka nemcsak a cigány vallási ünnepekről és bikaviadaljairól, hanem homokos partjáról és vízi sportjairól is híres. Szeles időben például tele van a part kite-szörfösökkel.
A lovakkal, melyek az őslovak egyenesági leszármazottai, az európai cowboyok, a gardian-ok foglalkoznak. A csikók szőre csak 4 és 7 éves koruk között válik fehérré. A camargue-i bikák részt vesznek a bikaviadalokban is, amelyeket a helyi arénákban tartanak, és amelyek már szerencsére nem vérre mennek.
A hely varázslatos hangulata több művészt is megihletett: Vincent Van Goghtól Tori Amosig. Amos írt egy dalt, amit a város inspirált, és ami Beekeeper albumon jelent meg.
Egészen lenyűgözött ez a vidék és nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése